|
|
|
| Team Toth - Valencia |
|
| A mai napon már mindenki pihen, vannak, akik örülnek, vannak, akik csalódottak és vannak, akik aggodalommal figyelik a következő időszakot, amikor is a jövőjükről döntenek majd… reméljük igazságosan.
Csend
van és üresség a paddock-ban, elhallgatott a zúgás, összecsukták a
sátrakat, a motorok megpihennek… Leintették a Gyorsasági Motoros
Világbajnokság 2009-es szezonjának zárófutamait.
Kis hazánk egyetlen MotoGP csapata sajnos
nem fürödhet felhőtlenül az idei sikereiben, nem élvezheti aggodalom
nélkül az összesített 5. helyezés méltán nagy elismerését, nem
készülhet izgatottan a következő szezonra, hiszen jövőjük még
bizonytalan. Tóth Imre csapatfőnök foggal-körömmel harcol csapata
jogaiért, hiszen egyetlen célja, hogy az általa nyolc évvel ezelőtt
megálmodott és megvalósított versenyistálló –ami eredményei alapján
alanyi jogon kellene, hogy belépést szerezzen 2010-re – ott lehessen a
következő szezon Moto2-es kategóriájának rajtlistáján. Tóth Úr szinte
egész hétvégén tárgyalt, próbálva meggyőzni a döntésben illetékes
vezetőséget arról, hogy a közte és az Aprilia között kialakult
nézeteltérés és az ebből adódott kellemetlen estorili szituáció ne
befolyásolja a döntésüket, hiszen a versenysorozatban eltöltött sikeres
szezonoknak jócskán ellensúlyoznia kellene ezt a „malőrt”. De a döntés
sajnos nem a mi kezünkben van, mi csak küzdeni tudunk a pozitív
elbírálásért.
Az
egész hétvégén magas lázzal küzdő Tóth Imire is kihat ez az egész
bizonytalanság, hiszen ez a csapat ugyanannyira az övé is, mint
Édesapjáé, amiben nemcsak versenyzőként, hanem aktív csapatvezetőként
is tevékenykedik, már a kezdetek óta. „Nagyon
megvisel ez az egész, leginkább azért, mert igazságtalannak érzem a
döntnökök hozzáállását. Az első években hasonló nehézségekbe ütköztünk,
de tekintettel arra, hogy akkoriban, kezdő csapatként még nem igazán
volt eredményünk, nem ért minket meglepetésként a dolog. Ám az elmúlt
három év eredményei alapján azt gondoltuk, nem kell majd aggódnunk és a
Team Toth-nak igenis ott a helye a mezőnyben, mint ahogy az első listán
ott is voltunk! Aztán egyszerűen töröltek, pedig nem is teljes a
létszám egyelőre. De Apuval harcolni fogunk, nem adjuk fel, hiszen az
eredmények alapján a csapatnak ott a helye jövőre! A mai futamról csak
annyit, hogy még mindig elég gyenge vagyok, a motorom úgyszintén. Ennek
ellenére végigmentem és a 19. lettem. Most arra összpontosítunk, hogy
legyen jövőre, és akkor a Moto2 kategóriában, ahol sokkal
kiegyenlítettebb lesz a mezőny, végre bizonyíthatok!”
Tóth
Imre, Imi és az egész csapat nevében ezúton köszönjük Mindenkinek az
idei -és az eddigi- támogatást, a szurkolást és hogy mellettünk
álltatok!
|
|
|
|
|