|
Vasárnapra végre többen voltak a lelátókon Sepangban, a Maláj Nagydíj helyszínén. A kánikula sem riasztotta el a szurkolókat, akiknek a nagy része azért jött, hogy láthassa, hogyan lesz kilencedszer is
világbajnok Valentino Rossi. Talmácsi Gábor hosszú évekig győzelmi
reményekkel érkezett egyik kedvenc versenyhelyszínére Malajziába, most
azonban más célok fogalmazott meg magában a magyar versenyző. Talma a
lehető legtöbbet akarta kihozni a motorjából és annál is többet
önmagából. A délelőtti bemelegítő edzésen már látszott, hogy Talma
nagyon elszánt, hiszen a körideje alig maradt el a kvalifikáción
elérttől.
A királykategória rajtja előtt hatalmas felhőszakadás zúdult a pályára,
melynek következtében a rajtot negyven perccel elhalasztották. A
rajtrácson izzott a hangulat a versenyláztól és az eső okozta
gumiválasztási dilemmától. Talmácsi a tizenhetedik helyről indult neki
a huszonegy körös távnak. Jól rajtolt a magyar motoros és tudta is
tartani a lépést az előtte lévő bollyal. Ahogyan száradt az aszfalt,
nőtt a motorok közti különbség Talma pedig hosszas körökön keresztül a
tizenötödik pozícióban motorozott majd végül tizennegyedikként intették
le, amelynek köszönhetően két világbajnoki pontot szerzett. A nagydíjat
egyébként Stoner nyerte Pedrosa és Rossi előtt, a „Doki” pedig ezzel a
harmadik hellyel megszerezte a kilencedik világbajnoki címét, melyből
hetet a királykategóriában zsebelt be.
Talmácsi Gábor, 14. hely (17. helyről rajtolt)
„Elsősorban szeretnék gratulálni
Valentino Rossinak a kilencedik világbajnoki címéhez. Amit ő csinál az
fantasztikus emberi teljesítmény. Az én versenyem sajnos nem úgy
sikerült, ahogyan szerettem volna, mert a motor esőben sem volt jobb,
mint szárazon. Próbáltam az előttem lévőkre tapadni, de ahogy száradt a
pálya, folyamatosan lemaradtam. A végén jobb körökre voltam képes, de
nem értem utol az lőttem lévő csoportot. Egy verseny van még hátra
ebből az évből, nagyon szeretnék bizonyítani Valenciában.”
 
|